Termék a kosárba került

Szemlélet

A TápBár webáruház 2016-ban nyitotta meg „kapuit” vásárlói előtt! Sok gondolkodást cselekvés követett. Az életben az emberek, állatok és növények örök szövetségesek. Az állatok ma már az ember leghűségesebb barátai, de nem volt ez mindig így. Hosszú-hosszú időt követően az emberiség megszelídítette az állatvilágot, és a házi állatokkal egy egészen más kapcsolat alakult ki, állat és ember között. Ma már sok esetben az empátia is jobban működik állattársainkkal, mint embertársainkkal szemben.

A háziállatok ma már családtagoknak számítanak, óvjuk, védjük őket, és minél inkább a kedvükre teszünk, ahogy tőlünk telik. Tudjuk, hogy egy-egy kedvenc nem csak háziállat, hanem barát is, meghallgatnak minket, és megvigasztalnak minket, örök szövetségeseink az élet útvesztőjében.

Így a TápBár nem csak egyszerűen étellel, eszközökkel, vitaminokkal, és egyéb kiegészítőkkel kereskedik, hanem egy olyan fontos és mindennapi életterében teszi ezt a családoknak, amely a háziállatokra terjed ki, mint családtagokra.

A fentiek tudatában a TápBár nem csak kiszolgálja a vásárlóit, hanem mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb körű igényeket a lehető legmagasabb színvonalon szolgálja ki. Tudva azt, hogy vásárlóink nem csak egy tápot vásárolnak, hanem szeretteiket látják el eledellel és egyéb a számukra szükséges kiegészítőkkel, vitaminokkal, bolha/kullancsírtóval és egyéb kártevők elleni szerekkel.

Napjaink azzal a munkával telnek, melynek eredménye, hogy szolgáltatásainkat az idő folyamán minél magasabb színvonalon tudjuk ellátni, amelyben számítunk bármilyen nemű észrevételeitekre és építő jellegű kritikátokra, ennek érdekében arra kérünk Benneteket, hogy tapasztalataitokat osszátok meg velünk!

Partnereink