Termék a kosárba került

Általános szerződési feltételek

Bevezető rendelkezések

Ha úgy dönt, hogy vásárlási szándékával megtiszteli a www.tapbar.hu címen elérhető webáruházunkat, a www.tapbar.hu címen, (a továbbiakba: Webáruház), kérjük, hogy olvassa el és ismerje meg a jelen Általános Szerződési Feltételeket. Ezután, kérjük, csak abban az esetben kezdje meg a vásárlási vagy regisztrációs folyamatot, ha azzal teljes mértékben egyetért, és a feltételeket elfogadja, valamint egyetért azzal, hogy vásárlásával minden pont Önre is érvényes.

Mindazok a tájékoztató jellegű és technikai információk, amelyek a jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szerepelnek, a Webáruház egyéb lapjain olvashatók.

A Webáruház bármely szolgáltatásának igénybe vételével és/vagy a regisztrációval Ön kijelenti, hogy a jelen Általános Szerződési Feltételeket megismerte, azokat elfogadja és magára nézve kötelezőnek tekinti.

Előfordulhat, hogy a Webáruházban lévő termékek megjelenített képei csupán illusztrációk. A termékek on-line rendelhetők meg, és személyesen, illetve házhoz szállítás segítségével vehetők át.

Amennyiben a termékekkel, a szállítással, a jelen Általános Szerződési Feltételekkel, illetve a weboldallal kapcsolatban bármely kérdése merülne fel, kérjük, hogy bizalommal vegye fel velünk a kapcsolatot a jelzett elérhetőségeken.

Az Általános Szerződési Feltételek tartalomjegyzéke:

1. Üzemeltetői adatok

2. Rendelésre vonatkozó információk

2.1. Regisztráció

2.2. Rendelés/Vásárlás menete

2.3. A megrendelések feldolgozása

2.4. Termékek vételára

2.5. Ajánlati kötöttség, visszaigazolás

2.6. Akciók, kedvezmények, kuponok

2.7. Fizetési módok A szerződés jellege

2.8. Házhoz szállítás és átvételi pontokFizetési módok

2.9. Házhozszállítás és kiszállítás

2.10. Személyes átvétel

3. Szavatosság és jótállás

3.1. Szavatosság

3.2. Jótállás

3.3 Igényérvényesítés

4. Elállási joga

4.1. Elállási jog gyakorlásának a menete

4.2. A fogyasztó elállási jogát:

4.3. Elállási jog gyakorlása

4.4. Elállási jog határideje

4.5 Elállási jog bizonyítása

4.6. Üzemeltető kötelezettsége

4.7. Visszafizetési mód

4.8. Termékvisszaküldés és visszafizetés

4.9. Termékvisszaküldés

4.10. Termékvisszaküldés költségei

4.11. Értékcsökkenés

4.12. Elállási jogtalansági esetek

4.13 Járulékos szerződés

4.14. Fogyasztói közlési kötelezettség

5. Panaszkezelés

6. Egyéb jogérvényesítési lehetőségek

7. Felelősség

8. Szerzői jog

9. Általános Szerződési Feltételek egyoldalú módosítása

10. Tulajdonjog fenntartás

11. Egyéb rendelkezések

1. ÜZEMELTETŐ

Cégnév: Search Consulting Kft.

Székhely: 1053, Budapest Kecskeméti utca 13.

Átvételi pont: 1119  Budapest, Pertzvál József u. 50-56.

Adószám: 23495081-2-41

Cégjegyzék szám: 01-09-188489

Kibocsájtó cégbíróság: Fővárosi Bíróság Cégbírósága

Szerződés nyelve: magyar

Elektronikus elérhetőség: info@tapbar.hu

Telefonos elérhetőség:  +3670 632 76 04

(a továbbiakban: Üzemeltető)

 

2. RENDELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

2.1. Regisztráció

A vásárláshoz nem szükséges a regisztráció, azonban lehetősége nyílik erre. A regisztráció és rendelés során a  következő adatokat kell kitöltenie:

  • •             Vezetéknév
  • •             Keresztnév
  • •             E-mail cím
  • •             Jelszó (csak regisztráció esetén)
  • •             Telefonszám
  • •             Szállítási cím
  • •             Számlázási cím (ha ez nem egyezik meg a szállítási címmel)

A regisztrációt követően az Ön által megadott e-mail címre értesítést kap, amennyiben a regisztráció sikeres.

A regisztráció az Ön által megadott adatokkal jön létre. Ezen adatokat Ön bármikor jogosult módosítani.

A regisztrációt bármely időpontban saját elhatározásából törölheti, illetve regisztrációja – az Üzemeltető egyoldalú döntése alapján – bármikor azonnali hatállyal törölhető. A bármely okból történő törlés esetén a regisztráció során megadott adatai is maradéktalanul törlésre kerülnek a Webáruház rendszeréből, így azok visszaállításra nincs lehetőség. A regisztráció törlése azonban nem teszi semmissé a törlés előtt már leadott rendeléseket.

A regisztráció során megadott jelszó – és egyéb adatok – titokban tartásáért Ön vállal felelősséget. Ha tudomására jut, hogy jelszava jogosulatlan harmadik személyhez kerül, az Ön feladata, hogy haladéktalanul módosítsa, megváltoztassa azt. A jogosulatlan hozzáférés tényét köteles haladéktalanul bejelenteni az Üzemeltető részére..

Köteles a regisztráció során megadott adatokat naprakészen tartani, hogy azok minden esetben megfeleljenek a valóságnak.

Az Ön által megadott adatok kezelésével kapcsolatban az Üzemeltető mindenkori adatvédelmi szabályzata az irányadó.

Az Üzemeltető minden esetben az Ön által megadott adatokat tekinti irányadónak, és ezért az Ön felelőssége, hogy megfelelő adatokat adjon meg a Webáruház használata során. Az Ön által megadott bármely adat valótlanságából, pontatlanságából, vagy nem naprakész mivoltából eredő bármely kárért az Üzemeltető a felelősségét kizárja.

2.2. Rendelés/vásárlás menete

Helyezze a megvásárolni kívánt terméket a kosárba. További vásárlási szándék esetén folytassa a böngészést a weboldalon. A korábban a kosárba helyezett termék továbbra is a kosárban marad. Minden hozzáadott terméket listaszerűen megtekinthet a kosárban. A kosárban törölheti a termékeket és módosíthatja azok mennyiségét, amely módosítások aztán a „Kosár frissítése” gomb segítségével megjelennek.

Abban az esetben, ha nem szeretne több terméket hozzáadni a kosár tartalmához, és annak minden elemét meg kívánja vásárolni (és a termékek darabszámával is egyetért), kattintson a „Vásárlás befejezése” gombra. Ezzel befejezi a megvásárolni kívánt termékek kiválasztását és megrendeli a kosárban található termékeket.

Az „Áttekintés és fizetés” felületen Ön kiválaszthatja a fizetési és szállítási módot, valamint amennyiben nem regisztrált felhasználó, kitöltheti a számlázási adatokat, és megjegyzés írására is lehetősége nyílik.

A „Befejezés és fizetés” gombra kattintva lehetősége nyílik megadni a szállítási és fizetési adatokat.

Ezt követően véglegesítheti rendelését egy összegző képernyőn, ahol a kiválasztott termékeket, valamint a megadott adatait tekintheti meg újra. Ezen a felületen már nem lehet módosítani a kosár tartalmát.

Amennyiben Ön a Webáruház oldalán történt regisztráció nélkül vásárol, a következő adatok megadása szükséges:

  • •             Vezetéknév
  • •             Keresztnév
  • •             E-mail cím
  • •             Jelszó
  • •             Telefonszám
  • •             Szállítási cím
  • •             Számlázási cím (ha ez nem egyezik meg a szállítási címmel)

2.3. A megrendelések feldolgozása

A Webáruház minden munkanapon 15.00 órakor zárja le megrendeléseit. A megjelölt időpontot követő megrendelések a következő munkanapon kerülnek feldolgozásra.

2.4. A termékek vételára

A Webáruházban elérhető termékek árai a Webáruházban az általános forgalmi adót és egyéb közterheket is tartalmaznaktartalmazzák. A kiszállítási költségeket azonban nem. Erről az ÁSZF 2.9-as pontjában olvashat hosszabban.

2.5. Visszaigazolás

A rendelés leadását követően az Ön által megadott e-mail címre értesítést kap a rendeléséről, és minden ahhoz megadott és ahhoz tartozó információról, beleértve a rendelés azonosítószámát, a rendelés dátumát, és a fizetendő összeget. Abban az esetben, ha az adatok között bármilyen problémát észlelne, haladéktalanul jelezze a Weboldal Üzemeltetőjének! Felhívjuk figyelmét, hogy az Üzemeltető által küldött, az Ön rendelését visszaigazoló e-mail megküldésével az Ön által megjelölt és a visszaigazoló e-mail visszaigazolt termékek Ön általi megvásárlására vonatkozó szerződés Ön és az Üzemeltető között érvényesen létrejött.

Az Üzemeltető fenntartja a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben vagy teljes egészben, ez esetben haladéktalanul felvesszük Önnel a kapcsolatot az Ön által megadott elérhetőségek egyikén a megrendelés módosítása, vagy a már megfizetett díj visszafizetése céljából.

 2.6. Akciók, kedvezmények, kuponok

Az Üzemeltető fenntartja a jogot, hogy rövidebb vagy hosszabb időre szóló vásárlási akciókat szervezzen, kedvezményes vásárlási lehetőségeket biztosítson vagy vásárlási kupont bocsásson ki (a továbbiakban együttesen: Kedvezmény) amelyek részletes szabályait az adott Kedvezmény során határozza meg. Amennyiben az adott Kedvezményre vonatkozó szabályozás eltérően nem rendelkezik, egy  vásárlás során csupán egyetlen Kedvezmény érvényesíthető, a különböző Kedvezmények nem összevonhatók.

2.7. A szerződés jellege

A Webáruházból a jelen Általános Szerződési Feltételek szerint történő megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül. A Webáruházon keresztül, elektronikus úton megkötött szerződés nem minősül írásbeli szerződésnek, azokat az Üzemeltető nem iktatja, így az utólag nem hozzáférhető és nem megtekinthető.

2.8. Fizetési módok

A) Az áru átvételekor történő fizetés (utánvét)

B) Bankkártyával történő fizetés Online

Webáruházunk részére az OTP Bank Nyrt. biztosítja a kártyaelfogadás lehetőségét, biztonságos, SSL protokollt használó kártyaelfogadó rendszere által. Bankkártyás fizetéskor Önt átirányítjuk az OTP Bank fizetőoldalára, így a fizetés közvetlenül a Bank által üzemeltetett, a nemzetközi kártyatársaságok szabályai és biztonsági előírásai szerint működő oldalon történik, és nem a webáruház oldalán.

Az internetes áruház az Ön kártya-, illetve a mögötte álló számla adatainak, számának, lejárati dátumának semmilyen formában nincs birtokában, abba betekintést nem nyerhet.

Kérjük, készítse elő kártyáját! A bankkártyával történő fizetéshez az alábbi adatokra lesz szüksége:

  • • Kártyaszám (A kártya előlapján dombornyomással vagy nyomtatással szereplő, 13-19 jegyű szám.)
  • • Lejárati dátum (A kártya előlapján dombornyomással vagy nyomtatással szereplő, hh/éé formátumú szám.)
  • • Érvényesítési kód (A kártya hátlapján az aláírási panelen található számsor utolsó három jegye {CVV2, vagy CVC2}. Amennyiben az Ön kártyáján nem szerepel ilyen kód, a fizető oldalon található, erre vonatkozó mezőt legyen szíves üresen hagyni!)

Áruházunkban az alábbi kártyatípusokkal fizethet:

  • • MasterCard (dombornyomott)
  • • Visa (dombornyomott)
  • • American Express (dombornyomott)
  • • Electron (nem dombornyomott) Ezen kártyák esetében a kibocsátó bank határozza meg, hogy lehetővé teszi-e a kártya internetes használatát. Amennyiben az Ön Electron kártyáját kibocsátó bank engedélyezte az interneten való kártyahasználatot, Ön természetesen fizethet kártyájával internetes áruházunkban. Pontos információért kérjük, forduljon a kártyáját kibocsátó bankhoz!

Az OTP Bank által kibocsátott kártyák természetesen elfogadhatók.

Maestro Az OTP Bank internetes fizetőfelületén bármely bank által kibocsátott Maestro kártya elfogadható. Az elfogadás feltétele, hogy az Ön kártyáját kibocsátó bank is támogassa a Maestro kártyák e-commerce tranzakciókra történő felhasználhatóságát. Kérjük, konzultáljon a bankjával!

Az internetes kártyaelfogadás biztonságának további növelése érdekében az OTP Bank bevezette a Verified by Visa/MasterCard Secure Code (VbV/MSC) szolgáltatást. A szolgáltatás lényege, hogy a kártyabirtokos részére a fizetésre használt kártyát kibocsátóbank megad valamilyen plusz azonosítási lehetőséget, amely a tranzakció során ellenőrzésre kerül, és egyértelműen azonosítja a kártyát használó személyt.

Amennyiben az Ön kártyáját kibocsátó banknál nem elérhető a VbV/MSC szolgáltatás, vagy Ön azt nem igényelte, a fizetési folyamat nem változik. A webáruház átirányítja Önt az OTP oldalára, ahol megadja kártyájának adatait (kártyaszám, lejárati dátum, érvényesítési kód), és megtörténik a vásárolt áruk/szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítése.

Amennyiben az Ön bankja rendelkezik a VbV/MSC szolgáltatással, és Ön ezt igénybe veszi, a fizetési tranzakció folyamata megváltozik. Kártyája adatait (kártyaszám, lejárati dátum, érvényesítési kód) továbbra is OTP Bank fizetőfelületén kell megadnia.

Ezt követően azonban a Bank automatikusan átirányítja Önt a kártyáját kibocsátó bank megfelelő oldalára, ahol végre kell hajtania az azonosítási eljárást. A sikeres azonosítást követően a fizetési tranzakció folytatódik, Ön értesítést kap a tranzakció sikerességéről, és visszairányításra kerül a webáruházi felületre. Amennyiben az azonosítást nem tudja végrehajtani, a tranzakció sikertelenül zárul.

C) Banki előre utalással történő fizetés

2.9. Házhozszállítás és kiszállítás

A kiszállítás 2-4 munkanapon belül megtörténik. Abban az esetben, ha a futár nem találja Önt otthon, értesítést hagy a megadott címen, majd még egyszer megkísérli a kiszállítást a következő munkanapon. Ha a másodszori kiszállítási kísérlet is meghiúsul, a kézbesítés esetén címegyeztetés történik.

A kézbesített csomag átvételével Ön kijelenti, hogy azt megvizsgálta, és minden rendben talált. Az Üzemeltetőnek a kézbesítés átvétele esetén utólagosan reklamációt nem áll módjában elfogadni.

A szállítási feltételekről és módokról bővebb információt a szállítási feltételek oldalon talál.

2.10. Személyes átvétel

Megrendelésedet személyesen is átveheted:

1119. Budapest, Fonyód utca 2. címen nyitvatartási időben. 8-18 óra között!

A csomag megérkezésekor e-mail értesítést küldünk azzal kapcsolatban, mikor vehető az át pontosan.

A Webáruházból történő megrendelés során határozott idejű, a termék kézbesítéséig, illetve a fizetésig (utánvét esetén) tartó szerződés jön létre. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó határozott időtartamú szerződés nem alakul át határozatlan idejű szerződéssé.

3. SZAVATOSSÁG ÉS JÓTÁLLÁS

3.1. Szavatosság

A) Kellékszavatosság

a. Az Üzemeltető a termékek átvételétől számított 2 évig vállal szavatosságot az olyan, esetleges termékhibákért, amelyek a termék átadásának pillanatában már jelen voltak.

b. Kellékszavatossági igénye alapján Ön választása szerint

i)   kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az az Üzemeltetőnek - másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével Önnek okozott érdeksérelmet; vagy

ii)   az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát az Üzemeltető költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha az Üzemeltető a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének nem tud eleget tenni, vagy ha Önnek a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.

c. Felhívjuk figyelmét, hogy jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

d. A hiba felfedezése után Ön késedelem nélkül köteles a hibát az Üzemeltetővel közölni. Amennyiben Ön fogyasztónak minősül, és  a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért Ön felelős.

e. A kellékszavatossági igény érvényesítéséhez a számla vagy a számla másolatának bemutatása szükséges.

f. Amennyiben a hiba a termék átadását követően következett be, az Üzemeltető mentesül a szavatossági igény teljesítése alól. A kézbesítéstől számított hat hónap eltelte után az Ön kötelessége bizonyítani, hogy a kelléken jelentkező hiba már a kézbesítés pillanatában jelen volt.

A kellékszavatossági igény a teljesítés időpontjától számított egy év alatt évül el, amennyiben Ön fogyasztó, kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt évül el. Ha a szerződés tárgya használt dolog, az elévülési idő a teljesítéstől számított egy év.

B) Termékszavatosság

a. A termékszavatosságra vonatkozó pontok kizárólag fogyasztó, azaz nem vállalkozás, által történő vásárlás esetére vonatkoznak. (Fogyasztó: az önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenységi körén kívül eljáró természetes személyek, aki árut vásárol, rendel, kap, használ, igénybe vesz, illetve az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.)

b. A fogyasztónak minősülő személyek a hiba esetén a jelen Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak megfelelően érvényesíthetik termékszavatosságra vonatkozó igényeiket. A termékszavatossági és kellékszavatossági igények egyszerre nem érvényesíthetők.

c. Ön a termékszavatosságra vonatkozó igényeket a gyártóval szemben érvényesítheti. Ez a hibás termékek cseréjét, illetve javítását jelenti.

d. A termék akkor minősül hibásnak, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalkor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásában szereplő tulajdonságokkal.

e. A felmerülő hibát Önnek késedelem nélkül be kell jelentenie, és Önnek kell bizonyítania. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért Ön felelős.

f. A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.

g. A termékszavatossági igényt a termék gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja, amely csak akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta, ; vagy a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta

3.2. Jótállás

Az Üzemeltető – főszabály szerint – jótállást nem vállal és nem értékesít a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó fogyasztási cikket. Amennyiben a fent hivatkozott Korm.rendelet mellékletében nem szereplő és a Webáruházban megjelenített termékre vonatkozóan az Üzemeltető a gyártó által biztosított jótállási időt biztosítását vállalja (Önként vállalt jótállás), erről a termék leírásában nyújt megfelelő tájékoztatást.

3.3. Igényérvényesítés

Szavatossági igényeivel kapcsolatban – a jelen Általános Szerződési Feltételek 5. pontjában foglaltakkal összhangban – kérjük, hogy vegye fel az Üzemeltetővel a kapcsolatot. A hibásként megjelölt terméket bevizsgáljuk. Amennyiben a  vizsgálat eredménye szerint a hibásként megjelölt termék nem rendelkezik a hibával, és a bevizsgálás alatt más hiba sem válik felismerhetővé, úgy az Üzemeltető nem kötelezhető bármely szavatossági igény teljesítésére.

.4. ELÁLLÁS JOGA

Az elállás jogával kapcsolatos pontok csak az önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenységi körén kívül eljáró természetes személyekre vonatkoznak, akik árut vásárolnak, rendelnek, kapnak, használnak, igénybe vesznek, illetve az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje (a továbbiakban „Fogyasztó”).

4.1. A Fogyasztót a 4.2. pontban meghatározott határidőn belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg.

4.2. A Fogyasztó elállási jogát

a)  termék adásvételére irányuló szerződés esetén

aa)  a terméknek,

ab)  több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek,

ac)  több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,

ad)  ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak,

a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától gyakorolhatja.;

A Fogyasztó jelen pont szerinti elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja.

4.3. A Fogyasztó a jelen pont szerinti elállási jogát a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 2. mellékletben található nyilatkozat-minta felhasználásával; vagy az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján gyakorolhatja.

4.4. Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a Fogyasztó nyilatkozatát a meghatározott határidő lejárta előtt elküldi.

4.5. A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy a jelen pontban meghatározott elállási jogot a jelen Általános Szerződési Feltételekkel, illetve a jogszabályokkal összhangban gyakorolta.

4.6. A Fogyasztó elállása esetén az Üzemeltető haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a Fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is.

4.7. Az Üzemeltető a Fogyasztónak visszajáró összeget a Fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A Fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Üzemeltető a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a Fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. Ha a Fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, a vállalkozás nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket.

4.8. Az Üzemeltető mindaddig visszatarthatja a 4.6. pont szerinti összeget, amíg a Fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Nem illeti meg z Üzemeltetőt a visszatartás joga, ha vállalta, hogy a terméket maga fuvarozza vissza.

4.9. A fogyasztó elállása esetén köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve az Üzemeltetőnek vagy az általa a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni, kivéve, ha az Üzemeltető vállalta, hogy a terméket maga fuvarozza vissza. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a Fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.

4.10. A Fogyasztó kizárólag a termék visszaküldésének közvetlen költségét viseli, kivéve, ha az Üzemeltető vállalta e költség viselését. Ha az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés megkötésével egyidejűleg a terméket kifuvarozták a Fogyasztónak, az Üzemeltető saját költségén fuvarozza vissza a terméket, ha az jellegénél fogva postai küldeményként nem küldhető vissza.

4.11. A Fogyasztó csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.

4.12. A fogyasztó nem gyakorolhatja a jelen pont szerinti elállási jogát:

a) olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 4.2. pontban meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;

b) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Fogyasztó személyére szabtak;

c) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;

d) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;

e) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel.

4.13. Ha a szerződéshez járulékos szerződés is kapcsolódik, a Fogyasztó a jelen 4. pont szerinti elállási jogának gyakorlása a járulékos szerződést is felbontja vagy megszünteti.

4.14.  A Fogyasztó az arra vonatkozó kérését, hogy az Üzemeltető a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés teljesítését már a 4.2. bekezdése szerinti határidő lejárta előtt kezdje meg, köteles az Üzemeltetővel kifejezetten közölni. Az Üzemeltető fenntartja a jogot, hogy a Fogyasztó ezen kérését, indoklás nélkül elutasítsa. Ha azonban az Üzemeltető ezen kérésnek eleget tesz és a Fogyasztó a teljesítés megkezdését követően felmondja a szerződést, az elszámolás során a Fogyasztó által arányosan fizetendő összeget a szerződésben megállapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege alapján kell kiszámítani. Ha azonban a Fogyasztó bizonyítja, hogy a teljes összeg túlzottan magas, az arányos összeget a szerződés megszűnésének időpontjáig teljesített szolgáltatások piaci értéke alapján kell kiszámítani.

5. PANASZKEZELÉS

A Webáruház vásárlói szóban vagy írásban tehetnek panaszt a termékekkel, tevékenységekkel, mulasztással, bárminemű magatartással kapcsolatban az ügyfélszolgálat elérhetőségén.

E-mail: info@tapbar.hu

Telefonszám: xxxx

Levelezési cím: Search Consulting Kft., 1126, Budapest, Kiss János Altábornagy utca 19., Search Consulting Kft.

Törekszünk a szóbeli panaszok azonnali kivizsgálására, és annak jogossága esetén, illetve amennyiben az ügy jellege ezt megengedi, haladéktalan orvoslására. Ha a vásárló a panasz kezelését nem tartja megfelelőnek, jegyzőkönyv felvétele szükséges, amelynek egy példányát személyesen átadja a vásárló részére, vagy telefonos panasztétel esetén elküldi az általa megadott címre egy azonosítószámmal együtt, amelyre a későbbiekben hivatkozhat. Az Üzemeltető a panaszt 30 napon belül kivizsgálja, és annak eredményét írásban közli. Elutasítás esetén indokolja döntését. Az Üzemeltető a jegyzőkönyvet és a bírálat anyagát 5 évig megőrzi.

A vásárlók könyve az webáruház átvételi pontján található meg!

Felügyelti szerveket a panaszkezelés menüpontban találja!

6. EGYÉB JOGÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGEK

Jogvita esetén Ön panaszt tehet a fogyasztóvédelmi hatóságnál; békéltető testületi eljárást kezdeményezhet a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti illetékes békéltető testületnél, vagy belföldi lakóhelye és tartózkodási helye hiányában az Üzemeltető székhelye szerinti békéltető testületnél, illetve erre irányuló kérelme alapján a fentiek helyett az Ön, mint Fogyasztó kérelmében megjelölt békéltető testületnél (a békéltető testületek elérhetőségeit a jelen Általános Szerződéses Feltételek 1. számú mellékletet tartalmazza): Pest Megyei Békéltető Testület, 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. em. 240., Ügyfélfogadási idő: keddtől csütörtökig: 9:00 - 14:00, Telefon, fax: (+36-1) 269-0703, E-mail: ).

7. FELELŐSSÉG

A Webáruház használata csakis az Ön felelőssége, a használat során felmerülő bárminemű kárért – vagyoni és nem vagyoni károkért egyaránt –, valamint a Webáruház használói által tanúsított magatartás(ok)ért az Üzemeltető nem vállal felelősséget,.

Az Üzemeltető mindazon szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért vagy más tevékenységéért nem vállal felelősséget, amelyekre a Weboldal oldaláról linkeken keresztül lehetőség nyílik eljutni.

Az Üzemeltető továbbá semmilyen felelősséget nem vállal a rajta kívül álló okok miatt történő, előzetes bejelentés nélküli, termékismertetőkben bekövetkező változtatások miatt.

A Weboldalon található kifogásolható tartalmakról Ön köteles értesíteni az Üzemeltetőt, amelyek a megalapozottnak való megítélés után törlésre kerülnek.

8. SZERZŐI JOGOK

A webáruház, a webáruház grafikai elemei, technikai megoldásai, az azon található szövegek szerzői jogvédelem alatt állnak, illetve más szellemi alkotásokra vonatkozó jogok védik.

A Webáruház tartalmának bármely célból történő mentése, másolása, nyomtatása, többszörözése és/vagy bármely egyéb felhasználása magáncélú felhasználásra csakiskizárólag az Üzemeltető előzetes írásbeli engedélye esetén lehetséges. Kereskedelmi forgalomba hozatala, vagy magáncélú felhasználáson túli felhasználása szintén az Üzemeltető előzetes írásbeli engedélyéhez kötött.

A Webáruházban szereplő kereskedelmi nevek és védjegyek jogi védelem alatt állnak, azok felhasználására sem a Weboldalon történő regisztráció, sem pedig a Webáruház használata (pl.: rendelés) nem jogosít fel.

A Webáruház szolgáltatásának igénybevételével Ön hozzájárul, hogy a szolgáltatás során az Önre vonatkozó feltöltött adatokat az Adatvédelmi Tájékoztató keretei között korlátozás és különdíj fizetése nélkül az Üzemeltető felhasználhassa.

9. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK EGYOLDALÚ MÓDOSÍTÁSA

9.1. Az Üzemeltető az Általános Szerződési Feltételeket szabadon megváltoztathatja, amely változások a Weboldalon történő közététellel lépnek hatályba. A vásárlás alkalmával a vásárlás időpontjában hatályos Általános Szerződési Feltételek az irányadóak.

 10. TULAJDONJOG FENNTARTÁSA

10.1. A Webáruház termékei egészen addig az Üzemeltető tulajdonában maradnak, amíg a termékek teljes vételárának összege kifizetésre nem kerül. Ha a termék valamilyen oknál fogva a vételár kifizetése előtt az Ön birtokába kerül, a termékben bekövetkezett károkért Ön felel.

11. EGYÉB RENDELKEZÉSEK

11.1. Az Üzemeltető fenntartja a jogot a Webáruházzal kapcsolatosan bármilyen változás, javítás, domainnév változtatás bárminemű előzetes figyelmeztetés nélkül történő kialakítására és végrehajtására.

11.2. A jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályok, így elsődlegesen a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló a 2001. évi CVIII. törvény, és a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. Az Üzemeltető magatartási kódex rendelkezéseinek nem vetette alá magát.

Jelen Általános Szerződési Feltételek 2016. augusztus 1. napján határozatlan időre lépnek hatályba.

1.            számú melléklet

Békéltető testületek elérhetőségei:

•             Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület

Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.

Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500

Fax száma: (76) 501-538

Név: Mátyus Mariann

E-mail cím: bkmkik@mail.datanet.hu

               

•             Baranya Megyei Békéltető Testület

Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.

Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109.

Telefonszáma: (72) 507-154

Fax száma: (72) 507-152

Név: Dr. Bodnár József

E-mail cím: bekelteto@pbkik.hu

               

•             Békés Megyei Békéltető Testület

Címe: 5601 Békéscsaba, Penza ltp. 5.

Telefonszáma: (66) 324-976, 446-354, 451-775

Fax száma: (66) 324-976

Név: Dr. Bagdi László

E-mail cím: bmkik@bmkik.hu

               

•             Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület

Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.

Telefonszáma: (46) 501-091, 501-870

Fax száma: (46) 501-099

Név: Dr. Tulipán Péter

E-mail cím: kalna.zsuzsa@bokik.hu

               

•             Budapesti Békéltető Testület

Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.

Telefonszáma: (1) 488-2131

Fax száma: (1) 488-2186

Név: Dr. Baranovszky György

E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu

               

•             Csongrád Megyei Békéltető Testület

Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.

Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék

Fax száma: (62) 426-149

Név: Dékány László, Jerney Zoltán

E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.hu

 

•             Fejér Megyei Békéltető Testület

Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

Telefonszáma: (22) 510-310

Fax száma: (22) 510-312

Név: Kirst László

E-mail cím: fmkik@fmkik.hu

 

•             Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület

Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.

Telefonszáma: (96) 520-202; 520-217

Fax száma: (96) 520-218

Név: Horváth László

E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.hu

               

•             Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület

Címe: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.

Telefonszáma: (52) 500-749

Fax száma: (52) 500-720

Név: Dr. Hajnal Zsolt

E-mail cím: info@hbkik.hu

               

•             Heves Megyei Békéltető Testület

Címe: 3300 Eger, Faiskola út 15.

Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440.

Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék

Fax száma: (36) 323-615

Név: Pintérné Dobó Tünde

E-mail cím: tunde@hkik.hu

               

•             Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület

Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8.

Telefonszáma: (56) 510-610

Fax száma: (56) 370-005

Név: Dr. Lajkóné dr. Vígh Judit

E-mail cím: kamara@jnszmkik.hu

               

•             Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület

Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.

Telefonszáma: (34) 513-010

Fax száma: (34) 316-259

Név: Dr. Rozsnyói György

E-mail cím: kemkik@kemkik.hu

               

•             Nógrád Megyei Békéltető Testület

Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/a

Telefonszám: (32) 520-860

Fax száma: (32) 520-862

Név: Dr. Pongó Erik

E-mail cím: nkik@nkik.hu

 

•             Pest Megyei Békéltető Testület

Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240.

Telefonszáma: (1)-269-0703

Fax száma: (1)-269-0703

Név: dr. Csanádi Károly

E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu

Honlap cím: www.panaszrendezes.hu

               

•             Somogy Megyei Békéltető Testület

Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6.

Telefonszáma: (82) 501-000

Fax száma: (82) 501-046

Név: Dr. Novák Ferenc

E-mail cím: skik@skik.hu

               

•             Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület

Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.

Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180

Fax száma: (42) 311-750

Név: Görömbeiné dr. Balmaz Katalin

E-mail cím: bekelteto@szabkam.hu

 

•             Tolna Megyei Békéltető Testület

Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.

Telefonszáma: (74) 411-661

Fax száma: (74) 411-456

Név: Mátyás Tibor

E-mail cím: kamara@tmkik.hu

 

•             Vas Megyei Békéltető Testület

Címe: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.

Telefonszáma: (94) 312-356

Fax száma: (94) 316-936

Név: Dr. Kövesdi Zoltán

E-mail cím: pergel.bea@vmkik.hu

 

•             Veszprém Megyei Békéltető Testület

Cím: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1.

Telefonszáma: 88/429-008, vagy 88/814-111 (VKIK)

Fax száma: 88/412-150 (VKIK fax száma)

Név: dr. Vasvári Csaba elnök (munkanapokon hívható 08:00-13:00 óráig: 06/30/608-0270-es mobilon)

Fogadóóra: kedden 08:00 – 13:00, ekkor közvetlenül hívható telefonszám: 88/814-121

E-mail cím: info@bekeltetesveszprem.hu

web: www.bekeltetesveszprem.hu        

 Zala Megyei Békéltető Testület

Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.

Telefonszáma: (92) 550-513

Fax száma: (92) 550-525

Név: dr. Koczka Csaba

E-mail cím: zmbekelteto@zmkik.hu

 

 

Partnereink